Kispiaci Óvoda
“ Szent kincs a gyermek teste lelke, Szeretni kell azt melegen,
És fölneveleni féltő gonddal,
Hogy tiszta, jó és erős legyen”
(Szemlér Ferenc)
|
|
Poletarac Iskoláskor előtti intézmény Magyarkanizsa Község 10 településén működik, ehez tartozik a kispiaci óvoda is, ahol 2 tagozaton folyik a gyermekek oktatása és nevelése.
-
2008 / 2009-es tanévben 46 gyermeket irattak be. Ebből 22 gyermek nagycsoportba jár (5 évesek), óvónőjük Rövid Ilona, 24 gyermek pedig az iskolaelőkészítő csoportba (6 évesek), óvónőjük Ábrahám Edit.
-
Az óvoda épülete tágas, világos. Két csoportszoba, konyha, mosdó van. Az óvoda épületét hatalmas udva veszi körül, különböző eszközök találhatók itt, ahol a gyermekek szívesen játszanak.
-
Az idén már a 4. Jótékonysági óvoda bálat szervezzük meg. A szülők és a kispiaci polgárok nagylelkűségének köszönhetően jótékonysági bálunkból befolyt pénzösszegből a tavalyi iskolaévben sikerült új öltözőszekrényeket és kispadokat vásárolni, valamint kicseréltük még a televíziót is, ami a folyosón helyezkedik el. De terveink kifogyhatatlanok!
Az idén megrendezendő jótékonysági óvodabálon befolyó pénzösszegből szeretnénk a következőket megvalósítani:
- Galéria kialakítása a csoportszobákban
- Fénymásoló megvásárlása
- Csoportszobákban lévő játékszerek kibővítése és felújítása
- Didaktikus játékeszközök beszerzése
- Szakirodalom bővítése
- Mosógép vásárlása
- Nagyon boldogok vagyunk, mert idén nyáron sor került a parketta felcsiszolására, az óvoda bemeszelésére, továbbá az ablakok befestésére. Valamint mindkét csoportszobába új szőnyegeket kaptunk.
- 2009.02.19-én farsangolni voltunk a horgosi óvodában! Nagyon jól éreztük magunkat! Képek
- 2008-ban óvodásaink képviselték a vajdasági magyarságot Apatinban – Rövid Ilona és Szécsi Viktória vezetésével. Idén szintén minket ért a megtiszteltetés, hogy mi képviselhetjük óvodásainkal a magyarságot, ezúttal Versecre megyünk áprilisban – óvónőjük Ábrahám Edit, koreográfus Szécsi Viktória
- Alábbiakban elolvashatnak egy kis beszámolót Kurfis Mártának köszönhetően, amely közelebb hozza az olvasót a falu óvodásainak tevékenységéhez.--> Kurfis Márta cikke <--
Céljaink :
- Nevelés, oktatás és szocializáció
- Higiéniai feltételek biztosítása és szokások kialakítása
- Biztonságos óvodai feltételek
- Családi és óvodai nevelés összehangolása
Aktivitásaink :
Óvodán belüli ünnepeink:
- Nagyszülők fogadása
- Gyermekhét
- Karácsony – Télapóvárás
- Nőnap – család meghívása
- Húsvét
- Évzáró
Óvodán kívüli aktivitásaink:
- Alkalomszerű fellépések
- Szemléken való részvétel
- Gyöngyszemeink
- Gyermekn
Együttműködésünk a szülőkkel :
- Szülői értekezlet
- Szülői tanács tagság
- Napi találkozás az óvónővel
- Munkaakció
Étkeztetés :
A kispiaci óvodában teakonyha működik az óvodások uzsonnát kapnak, melyet Tonkovic Erika készít el nekik.
A kispiaci óvodában a tartózkodási lehetőség:
Délelőtt 7:00 – 12:00
Kispiaci Óvoda
24416 Kispiac
Arany János 14
Tel.: 024/882 – 080