Kenyeres Emil gazdálkodóról már írtunk a közelmúltban, ám most egészen más vonatkozásban szólunk róla, egy teljesen másik oldalát mutatjuk be. Kenyeres Emil gazdálkodó a munka mellett mindig talál időt legkedvesebb hobbijára, a festészetre. Az alábbi néhány sorban a képzőművész-gazdálkodó a festményeiről, az alkotómunkájáról beszél munkatársunknak.

– Ahogyan az lenni szokott a képzőművészetet kedvelők körében, a rajzolás, a festészet iránti vonzalom már gyermekkorban kialakul. Én sem voltam kivétel ebben a tekintetben, főleg a természetet, az állatokat, a növényeket szerettem megörökíteni. Szép eredményeket értem el a különböző pályázatokon is. A rajzolás is, és a festészet is egyaránt ment nekem mindig, jelenleg a legtöbb képemet pasztellkrétával készítem, de olajképeket is festek.

A kanizsai Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület képzőművészeti szakosztályának 2000-ben lettem a tagja. Az ott tevékenykedő művészekkel együtt Újvidéken és Becsén is több tárlaton vettem részt. Egyéni kiállításom volt Kispiacon, Kanizsán, továbbá a szabadkai városházán és a galériában. Autodidakta festő vagyok.

Velem aligha történik olyasmi, hogy mások ösztönzésére vagy valamilyen külső befolyás hatására ragadjak ecsetet. Eléggé kiegyensúlyozott egyén vagyok, nem mozgatnak meg, nem hatnak rám különösebben a globális problémák. Mindig pozitív érzés az, ha az ember létrehozhat valami újat, ha alkothat, és ez a jó az egészben, a művészetben. Minden festő akarva-akaratlanul saját magát is beleviszi a képbe. Képeim nyugalmat árasztanak, sokan azt mondják, hogy ezek a festmények pozitív energiát is sugároznak. Én nagyon nyugodt ember vagyok, nemigen hoznak ki a béketűrésből. Van egy bölcselet, ami már korábban nagyon megtetszett és azóta is eszerint próbálok élni. Nos, a fohász így hangzik: Istenem, adj nekem türelmet, hogy elfogadjam azt, amit nem tudok megváltoztatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit tudok, adj bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni egymástól.

Festészettel hívom fel az emberek figyelmét a szép dolgokra, továbbá arra, hogy mit érdemes megőrizni, megörökíteni a hétköznapok dolgai közül, és arra, hogy miben lehet meglátni, meglelni a szépet. Fontosnak tartom a kompozíciót és a perspektívát. A természetből merítem az ihletet, kedvenc állatom a ló, a falusi tájat mindig nagy előszeretettel festem meg. Édesanyámmal együtt a kispiaci Jókai Mór ME Kőrös nevű festőcsoportjának a tagja vagyok. A természetben alkotunk, évente többször is egynapos festőtábort szervezünk. A helyi iskola fennállásának 25. évfordulójára ajándékképeket festettünk, összesen 15 festménnyel lett gazdagabb az iskola. Anyám nagy szakértelemmel és előszeretettel végzi a szervezőmunkát, egyhetes festőtábort is szervezett már a szerbiai Lebanéban. E szerbiai városban, innen 550 kilométernyi távolban Észak és dél elnevezéssel találkoztak a művésztelepek, festőkolóniák tagjai. Ez a táborozás örök élményként marad meg bennem. Palicson, a Majkin salašon minden évben nemzetközi festőtábort szervezünk, természetesen nemcsak szervezőként, hanem alkotóként is részt veszünk az ott zajló tartalmas munkában – hallottuk Kenyeres Emil festőművésztől.